Budapest – 2 Oldal

Előhívott mondatok (Fotó helyett szavak)

Előhívott mondatok (Fotó helyett szavak) – Van, amikor a fény nem érkezik meg. Legalábbis nem úgy, ahogy a gép várja. A város ott van, a fényképezőgép is, de valahogy mégis csend van a két kattintás között. Nem minden látvány kér képet. Néha csak egy gondolat akar megmaradni. Mostanában úgy érzem, a mondatok is lehetnek fényképek. Olyan pillanatképek, amiket nem lehet exponálni – csak leírni. Egy reggeli mozdulat. Egy madár röpte, amit már nem lehet követni, de mégis bennem marad. Egy tekintet a villamoson, amiről tudom, hogy nem fog megismétlődni. Ezekhez most nem gép kell, hanem szó. A fényképezőgép most pihen. Talán ő is nézelődik, mint én. Én pedig szavakkal fényképezek tovább. Mert a szöveg néha jobban lát, mint az objektív. ~ Egy fotós gyógyszerész feljegyzései (Különféle dallamok)

Városi szivárvány – Gondolatok a június 28-i Budapest Pride-ról (ez a szöveg néhány napot érlelődött bennem, azért csak most)

A nap fénye ma másként törik meg a köveken. Nem csak a megszokott árnyékokat festi, hanem színes mozaikokat, amelyek összefolynak a város levegőjében. A Budapest Pride nem csupán menet, hanem egy gesztus, egy lélegzetvételnyi szabadság a mindennapok betonja között. A tömeg nem csak emberekből áll, hanem történetekből, hangokból, apró mosolyokból és bátor tekintetekből. Ott vannak az elszántak, akik minden évben visszatérnek, és azok is, akik most először mertek kilépni a néma szobájukból. Együtt szövik a remény és az elfogadás szivárványát. Nem kell fényképezőgép ahhoz, hogy megőrizzük ezt a pillanatot. A legszebb kép az, amit a szívünkben hordunk, amit szóval, cselekedettel tudunk megtartani. A színek, a dalok, az összeboruló kezek, mind jelképek, amelyeket a kamera csak megpróbálna megragadni, de csak az emberi lélek tud igazán átélni. A Pride nem csak egy nap a naptárban, hanem egy lépés az út felé, ahol mindenki önmaga lehet. És talán ez a legnagyobb művészet: megélni a szabadságot, vállalni a színeinket a világ előtt, még akkor is, ha a fény néha vakító, néha pedig elbújik a felhők mögé. ~ Németh György fotós gyógyszerész (Különféle dallamok)

Néha nincs kedvem fényképezni, csak nézelődni

Néha nincs kedvem fényképezni, csak nézelődni: Néha a gép csak némán lóg a vállamon, nem lustaságból, hanem mert a pillanat csendes jelenlétet kér, nem megörökítést. Van abban valami kegyelem, ha hagyom, hogy a világ megnyíljon előttem anélkül, hogy megszakítanám. Nem keresem a tökéletes képkivágást vagy a döntő pillanatot; csak engedem, hogy a szemem szabadon barangoljon, kortyolja a formákat, színeket, fényt, akár egy lassú dallamot. Nézni önmagában is művészet – a türelem és az idő folyásának gyengéd átadása. Nem kell minden pillanatot megfogni. Néha a legmélyebb élmény az, ha csak ott vagyok, ébren és nyitottan anélkül, hogy lenyomnám a gombot. ~ Németh György fotós gyógyszerész (Különféle dallamok)