Egy nő és az elrejtett ragyogás – Nem próbál látszani. Sőt, néha még rejti is magát. Pulóver mögé bújik, fáradtság mögé, múlt mögé. De ahogy félrefésüli a haját, ahogy megáll az ajtóban, ahogy megfogja a bögrét két kézzel, ott történik meg a szépség. Véletlenül. Öntudatlanul. Igazán. ~ Németh György, Fotó mellett szavak (Szingy Archívum)
Elképzelt fényképek – Egy nő amikor elfárad: Van egy pillanat, amikor elfelejti tartani magát. Leül, kifújja a levegőt, a szeme alatt árnyék. De ott van benne minden: az út, amin járt, a harc, amit nem mutat, és az erő, amit már nem kell bizonyítani. És ez a fáradt szépség az, amitől elnémulsz. ~ Németh György, Előhívott mondatok (Fotó helyett szavak)
Előhívott mondatok: Nem a nő szépsége hat meg, hanem az, ahogyan nem tud róla. Ott kezdődik az igazi fény. (Németh György, Elképzelt fényképek)
Lelki társ: Van az a különös kötés, ami nem a testben születik, hanem valahol a mondatok között. Egy nő és egy férfi – de nem szerelmesek. Talán soha nem is voltak azok. Mégis olyan pontosan értik egymást, hogy a csendjeik is beszélnek. Egyetlen pillantás elég, és tudják, mit érez a másik – nem vágyból, hanem figyelemből. ~ Szingy (Németh György)
Elszalasztott szerelmek: A férfi mindig azt hitte, még van idő. A nő pedig nem akarta sürgetni. Két óvatos szív, akik nem akarták megbántani egymást – csak épp túl sokáig kerülgették azt, amit meg kellett volna élniük. Végül már nem volt közös pillanat, amit elrontani lehetett volna. Csak egy-egy jókívánság egy születésnapi üzenetben, évről évre halkabban. ~ Szingy (Németh György)
Az elképzelt fényképek talán éppen azért olyan fontosak, mert nem lehet őket visszanézni. Csak emlékezni rájuk. És az emlékezés – ha őszinte – közelebb van a művészethez, mint a legtöbb éles kép. Ezek a képek nem kerülnek fel sehová. Nem lehet őket lájkolni, kommentelni, sem digitálisan elmenteni. Ezek belső képek. Előhívásukhoz nem vegyszer, hanem idő kell. Egy este, amikor újra eszembe jut az a gesztus, az a fényes tekintet, az a hangulat, amit ott akkor éreztem. ~ Fotós gyógyszerész
Ő nem tudja, hogy róla van szó.
Haja mögé bújik, szemében kék reggel.
Nincs smink, nincs póz – csak jelenlét.
Keze egy könyvet tart, de nem olvas. Valószínűleg gondolkozik.
A villamos ráz, az utasok unottak, ő viszont halk fénye a mozdulatlannak tűnő mozgásnak.
Nem is kell róla több.
Ez így volt jó. ~ Fotós gyógyszerész (Elképzelt fényképek)
A város friss. Mint egy lemosott arc, amit most először néznek meg igazán.
A kövek még nedvesek, a pocsolyákban égő lámpák rezegnek, mint tétova csillagok.
Nem sietek.
Ilyenkor nem is lehet.
A fényképezőgép a táskámban van – a szemem viszont dolgozik.
Néha a látás is elég. ~ Fotós gyógyszerész (Elképzelt fényképek)
Elképzelt fénykép (nem lehet mindent lefényképezni) – Az elképzelt fénykép nem fog megmutatni arcokat, formákat, színeket. De megmutatja, mit érzünk, mit gondolunk a látványról, ami körülvesz. Ez egy másik valóság, amelyben a csend és a gondolat áll a középpontban. Így válik a szó is egyfajta fényképezőgéppé, amely nem a fényt, hanem az árnyékot ragadja meg. Azokat a finom rezdüléseket, amiket az objektív elkerül. A képek szünetet tartanak, a szavak pedig beszélni kezdenek. És én figyelek. Figyelem a világot, magamat, a közöset, ami mindannyiunkban ott él – de amit nem mindig lehet lefényképezni. ~ Németh György, Egy fotós gyógyszerész feljegyzései
Az elképzelt fényképek nem csupán pótlékok, hanem másfajta pillanatfelvételek. Olyan képek, amiket a szem nem ragadhat meg, a gép nem foghat be. Ezek a belső látképek, az elcsent rezdülések. A gondolatok tükrei, melyeket csak a szó képes megfesteni. Amikor a város zajában megállok, és nem a látványt, hanem a csendet érzem, akkor születnek meg ezek a képek. Ahol nincs fókusz, csak érzék. Nem exponálok, hanem figyelek. A szavak így lesznek az új objektív, a mondatok a fény. Nem a külső világot rögzítik, hanem a belsőt – azt, amit a kamera sosem érhet el. Így az elképzelt fényképek is képek. Csak mások. Mások, de ugyanannyira igazak. ~ Németh György fotós gyógyszerész
szigetingy 